Olight Warrior Mini – városi harcos

Olight Warrior Mini borító

Olight Warrior Mini elemlámpa teszt tartalom:

Bevezető
Gyártói specifikáció
Doboz tartalma
Felépítés
Mérete
Üzembe helyezés, kezelés
Beépített töltés
Tartozék akkumulátor
Mérések
Fénye
Konklúzió

Bevezető:

Az Olight Warrior Mini új modell, ráadásul ebben a méretben több variáns is létezik márkán belül. Az Olight S2R Baton 2 mint kompakt EDC lámpa ami 18650 akkut használ szerintem az egyik legjobb “kezdő” lámpa ha valaki az olcsó kategórián túl szeretne lépni. A nagy tesója a 2000 lumenes Baton Pro, amiről szintén olvashattatok már a blog hasábjain, magasabb fényárammal rendelkezik, de a fényerő még picit csökkent is az alapmodellhez képest. Most piacra került az arany középút, magasabb lett a fényáram, valamint szemmel is látható a majd kétszeres fényerő. Immár 9000 kandela áll rendelkezésünkre. Ez már outdoor felhasználásra is alkalmassá teszi ezt a kompakt méretű lámpát. Ha mindez önmagában nem lenne elegendő megkapta ez a modell is a programozható “taktikai” kapcsolót, amit már megismerhettetek a Warrior X vagy az M2R Pro Warrior modelleken, és én is megkedveltem. Első nekifutásra egészen ígéretes, vizsgáljuk meg részletesebben is.

Olight Warrior Mini oldalról

Gyártói specifikáció:

Gyártó: Olight
Modell: Warrior Mini
Emitter típusa: Luminus SST40
Színhőmérséklet: 6000-7000 K
Maximális fényáram: 1500 lm
Maximális fényerő: 9025 cd
Lencse: TIR
Kapcsoló típusa: kétállású mikrokapcsoló a zárókupakban + mikrokapcsoló a fej oldalán
Áramforrás: 1 darab 18650 akkumulátor
Beépített töltés: mágneses csatlakozón keresztül
Módok: 6 – holdfény (1 lm), alacsony (15 lm), közepes (120 lm), magas (500 lm), turbó (1500 lm), stroboszkóp
Vízállóság: IPX8
Ejtésállóság: 1,5 m
Tömege: 105 g

Olight Warrior Mini doboza

Doboz tartalma:

Az Olight Warrior Mini a Baton sorozatnál megszokott kisebb dobozban érkezik a felhasználóhoz. Selyemfényű, textúrázott felületű kartondoboz, az elején méretarányosan látható a tartalom, ráadásul fényes felületre nyomtatva. Kibontva a szokásos exkluzív csomagot kapjuk, ebben még mindig nagyon profik. A formára húzott fehér műanyag tartó panelben találjuk meg középen elhelyezve az Olight Warrior Mini elemlámpát. Benne a tartozék 3500 mAh kapacitású akkumulátor, rápattintva a rozsdamentes acél klipsz. A műanyag panel hátoldalát ízlésesen sárga kartonlap takarja, amin piktogramokkal és leírással jelzik, hogy az üzembe helyezéshez vegyük ki az akkun elhelyezett szigetelést, és töltsük fel az elemlámpát használatbavétel előtt. A kartonlap mögött az újabb, piros betétes MCC3 gyorstöltő fejet, valamint egy csuklópántot találunk a több nyelvű, köztük magyar nyelven is íródott kezelési utasításon kívül. Sajnálatos módon se övtok, se kis tároló zacsi nem kapott helyet a csomagban.

Olight Warrior Mini tartozékok

Felépítés:

Az Olight S2R2 Baton és a Baton Pro modelleknél már megismert fej-test összeállításból készül a Warrior Mini elemlámpa is:

Olight Warrior Mini szétbontva

Fej:

A fej meglehetősen kompakt méretű, szinte ugyan olyan pici, mint az S2R Baton 2 modellé. A kék színű, titán karbonitrid PVD bevonattal ellátott enyhén recézett élű bezel gyűrű szorítja a helyére a TIR lencsét. Alatta Luminus SST40 hidegfehér LED-et helyezett el a gyártó. A fej külső oldala sima felületű gyűrűvel kezdődik, amin egy körbefutó barázda után alakították ki a rozsdamentes acél klipsznek a hornyát. Ezzel pontosan szemben helyezték el az elektronikus kapcsolónak a kis szigetét. A kapcsoló fekete gumírozott nyomógombot kapott, mely körül a bezelnél már megismert kék színű bevonattal ellátott díszítő gyűrűt helyeztek el.

Olight Warrior Mini fej

Ezután újabb barázda fut körbe a fej oldalán, mely után ismét egy sima felületű gyűrűt alakítottak ki. Erre az egyik oldalon a gyártó jelölése, tőle 180 fokkal eltolva pedig a típusjelzés és a sorozatszám került feltüntetésre. A fej belső részében a belső menet tövében látható egy elektronikus csatlakozási pont, ettől műanyag szigeteléssel elválasztva egy réz gyűrűt találunk, mely az akkumulátor felvezetett negatív pólusával érintkezik. A gyűrűből kis aranyozott tüskék állnak ki, melyek a tökéletesebb kontaktért felelnek. A driver közepéből egy aranyozott kúpos spirálrugó csatlakozik az akkumulátor középső, pozitív érintkezőjéhez.

Olight Warrior Mini vízparton

Test:

Az Olight Warrior Mini teste eltér az Olight EDC lámpáinál megszokottól, de nem csak a mintázata egyedi. A végére elhelyezett “taktikai” nyomógomb csak erre a modellre került eddig elhelyezésre. Belső részében egyszerű, aranyozott spirálrugó látható a végében lévő PCB lap aljára forrasztva. A test fej felé lévő végén lett csak eltávolítva a HAIII szabványt teljesítő kemény eloxálás. A test elején jó minőségű trapéz profilú menet lett kialakítva, melynek végében egy szimpla gumi tömítőgyűrűt helyeztek el, ez felel mindössze a vízállóságért. Eztán a test szokatlan, de nagyon jó és biztos fogást nyújtó sűrű mintázatot kapott, mely még nedves lámpa esetén is jól tapad az ember kezébe.

Olight Warrior Mini test

Végén egy picikét kiszélesedik a felülete, mely itt már mintázattól mentes, és át is fordul enyhe lekerekítéssel a test legvégére. Itt nem a szokásos töltési csatlakozópontot láthatjuk, hanem a Warrior X és az M2R Pro Warrior modelleknél már megismert két állású, elektronikus kapcsolású második generációs “taktikai” kapcsolót szerelték.

Mérete:

Meglepően kompakt az Olight Warrior Mini elemlámpa, én kérdés nélkül EDC lámpának is nevezném, hiszen mérete tökéletesen alkalmassá teszi a napi hordásra.

Olight Warrior Mini mérete

A képen a sort a tartozék 18650 méretű akkumulátorral kezdem, majd az AA elemmel működő i5T modell látható, aminél csak picit hosszabb az S2R Baton 2 elemlámpa, ami már szintén 18650 akkuval üzemel. A Warrior Mini ennél csak pár milliméterrel hosszabb, átmérőben nincs is köztük jelentős eltérés. A Warrior típusok közül az M2R Pro látható utána, ami már nagyobb méretű 21700 akkuval üzemel, cserébe testesebb és hosszabb is. A sort a Warrior X még régebbi, 18650 akkuval működő változata zárja.

Üzembe helyezés, kezelés:

Teljesen üzemkészen kapjuk kézhez az Olight Warrior Mini elemlámpát, hiszen a gyártó akkumulátort és töltőt is mellékel a csomagban. Ha kibontottuk és kivettük a szigetelő lapot az akkumulátor érintkezője alól, célszerű egyből feltölteni a tartozék 3500 mAh kapacitású 18650 méretű akkut a lámpában, a tartozék mágneses töltőfej segítségével. A vezérlése kettő nyomógombbal történik a Warrior Mini modellnek, a fej oldalában lévő elektronikus kapcsolóval és a test végén elhelyezett “taktikai” szintén elektronikus kapcsolóval. A test végén lévő kapcsoló ráadásul programozható is, hogy milyen funkciókkal rendelkezzen.

Olight Warrior Mini specification banner

Zárókupakon lévő kapcsoló:

Gyári alapbeállításként a napi használatra van optimalizálva a kétállású nyomógomb. Ekkor a gombot enyhén lenyomva a közepes (120 lumen) fokozatot kapcsolhatjuk be. A gombot teljesen lenyomva a turbó módot (1500 lumen) tudjuk közvetlenül elérni. Ha a gombot lenyomjuk, majd azonnal fel is engedjük akkor a két fokozat közül a kiválasztott fixen bekapcsol. Ha a gombot hosszabban, több, mint 1 másodpercig lenyomva tartjuk akkor “pillanatkapcsolóként” működve a lámpa a gomb felengedésekor lekapcsolja a fényét.

Olight Warrior Mini hátulja

Ha szeretnénk átprogramozni a zárókupak kapcsolóját akkor azt teljesen le kell nyomnunk és nyomva tartani, miközben a fej oldalán lévő gombot meg kell nyomni. Ekkor átvált a másik programra. Jelen esetben a “taktikai” módba kerül a lámpa végén lévő kapcsoló. Ekkor a gomb félig lenyomásakor a turbó módot aktiválja, de csak pillanatnyi felkapcsolásra érhető el. A gombot teljesen benyomva a stroboszkópot tudjuk pillanatnyi módra bekapcsolni. A gomb felengedésekor a lámpa mindenképp kikapcsol. Visszatérni a gyári alapbeállításhoz a fentebb ismertetett módon lehetséges.

Olight Warrior Mini bányában háttal

Fej oldalán lévő kapcsoló:

A fej oldalán lévő kapcsolóval teljes értékűen tudjuk kezelni a lámpát. A gombon “kattintva” a módmemóriában lévő fokozatban bekapcsol a Warrior Mini. A gombon ismét “kattintva” kikapcsol. Bekapcsolt lámpa esetén hosszan lenyomva az alacsony (15 lm), közepes (120 lm) és a magas (500 lm) fokozatok közt lépked ciklikusan a gomb felengedéséig. Duplán kattintva a turbó fokozatba (1500 lm) lép, melyből ismételt dupla kattintásra visszalép az utoljára használt fokozatba. Kikapcsolt lámpa esetén a gombot hosszan lenyomva és nyomva tartva a holdfény (1 lm) fokozatot kapcsolja be. Ez a mód csak így kapcsolható be, viszont képes a módmemóriában ezt a fokozatot is megjegyezni. A gombon háromszor kattintva ki vagy bekapcsolt lámpa esetén is a stroboszkópot aktiválja. A nyomógombot le is zárhatjuk, és a legnagyobb örömömre nem csak az oldalsó, hanem a hátsó nyomógombot is kikapcsolja ekkor.  A lezáráshoz 3 másodpercre kell lenyomjuk hosszan az oldalsó nyomógombot kikapcsolt lámpán. A zár oldása szintén így történik.

Olight Warrior Mini eleje

A gomb alatt színes fényjelzéssel tudatja velünk az akkumulátor töltöttségi szintjét. Zöld fény: 60% feletti töltöttség, narancs fény: 10-60% közötti töltöttséget jelent. A piros fény 10% alatti töltöttséget jelez, ami 5% alatt villogni kezd. A töltöttségi szintet holdfény módban nem mutatja a lámpa energiatakarékossági okokból.

Beépített töltés:

Természetesen az Olight Warrior Mini is megkapta a gyártótól megszokott mágneses csatlakozón keresztüli töltést. Az MCC3 töltőfej a lámpa kapcsolójára tapasztható fel. A töltést a kábelen lévő törésgátló színén láthatjuk, ahogy ezt az Olight-tól már megszoktuk. Pirosan világít, ha a töltés folyamatban van, ez a fény átvált folyamatos zöld fényre, azonban az új szokásuk az, hogy már 95%-os töltöttségnél megteszi ezt, nem csak a töltés valós és teljes befejezésekor. Ezzel picit csalnak, hiszen az akkuba ekkor még folyik a töltés, azonban annak a leglassabb, befejező fázisa történik ekkor, ami jelentősen megnövelné a teljes töltési időt, cserébe minimális plusz üzemidőt kapunk.

Olight Warrior Mini battery charging banner

Szerencsére nem teljesen veszítjük el a töltésnek a “lezáró” szakaszát, ha rajta hagyjuk a lámpát a töltőkábelen akkor még pár milliamperrel tölti az akkut, amivel ha végzett akkor teljesen leválasztja a tápegységről, tehát túltölteni nem tudja/fogja az akkumulátort. Az általam mért maximális töltőáram 5,11 V feszültség mellett 1,48 A áramerősség, ami azért nem eget rengető szuper gyors töltőáram, de azért jobb az akkut nem kinyíri 2-3 A körüli töltőáramokkal. A töltés végén az akkuban 4,19 V feszültséget mértem kis pihenő után, ami tökéletes érték.

Olight Warrior Mini indicator banner

Tartozék akkumulátor:

Az Olight Warrior Mini csomagja tartalmaz egy 3500 mAh kapacitású 18650 akkumulátort, ami magas terhelést is elvisel, tartalék akku vásárlásakor érdemes ezt figyelembe venni. Az akku típusjelzése ORB-186C35, csak ezt a típust vásároljátok meg ehhez a lámpához, a többi nem lesz megfelelő hozzá! A lámpa hasonlóan az újabb Olight modellekhez csak és kizárólag az egyedi kialakítású Olight akkukkal képes működni, normál 18650 akkuval be sem tudjuk kapcsolni! Az akku egyébként nagyon jó minőségű cellát tartalmaz, amihez túltöltés, túlmerítés és túl magas merítési áramfelvétel ellen is védett. Ennek a típusnak 10A a maximális folyamatosan leadható áramerőssége, belső ellenállásának 31 mΩ értéket mértem, ami nem rossz a védelem ellenére. Kapacitásnak a második ciklus során 3510 mAh értéket mértem, ami a gyártó által megadott kapacitást fedi, mi több, még várhatóan picit növekedni is fog pár teljes merítés és töltés után.

Olight Warrior Mini ORB-186C35 akku

Mérések:

Méretei:
– hossza: 107 mm
– legnagyobb átmérője a klipsznél: 32 mm

Tömege tartozék akkumulátorral: 105,9 g

Olight Warrior Mini vízparton

Mért maximális fényerő tartozék akkumulátorral, bekapcsolás után 30 másodperccel turbó módban 9525 cd (+5,5%), ami az FL1 szabvány szerint számolva 195 méter hatótávot jelent.
Mért maximális fényerő tartozék akkumulátorral, bekapcsolás után 30 másodperccel, magas módban 3875 cd, ami az FL1 szabvány szerint számolva 124 méter hatótávot jelent.

Hőtermelése:

A megszokott 15 perces grafikonon tökéletesen látszik a lényeg:

Olight Warrior Mini hőtermelés

Látható, hogy a turbó fokozatban indított lámpa hőmérséklete hirtelen nagyon megugrik, majd a hővédelem 2 percnél beavatkozik, de ekkor már 55°C fölé emelkedik a fej legmelegebb pontjának a hőfoka. Eztán szép fokozatosan visszahűl a visszalépést követően a lámpa, és a hőfoka stabilizálódik nagyjából 42°C hőmérsékleten. Innen a turbó fokozatot a későbbiek során is bármikor el lehet indítani, nem okoz problémát a lámpának az üzemi hőmérséklete.

Futásidő:

A grafikon elkészült a gyári tartozék, teljesen feltöltött akkumulátorral:

Olight Warrior Mini runtime futásidő

Amint várható volt a turbó fokozat 1500 lumenje nagyon hamar felfűti az Olight Warrior Mini fejét. Bár a gyártó 4 perces turbó fokozatot ígér, azért ezt én kétkedve fogadtam, hiszen ebben a méretben ezzel a fényárammal valószínűleg foghatatlanul forró kellene legyen a lámpa ennyi idő alatt. A 2. percre már csak a kezdeti fényáram 90%-a (~1350 lumen) áll rendelkezésre. A 3. percben már csak 63% értéket (~945 lumen) mértem, a 4. percben pedig 46%-on (~690 lumen) állt a grafikon. Ez még mindig szép eredmény, bár nem ezt szoktuk meg az Olight-tól. Pár másodperccel az 5. perc előtt éri el a visszalépés végét a turbó fokozat, a fényáram pedig beáll 33% értékre. Ez nagyjából a magas fokozat 500 lumenes fényáramának felel meg.

Olight Warrior Mini sziklákat világít

Ezt már stabilan tatja a Warrior Mini, a 205. perc után, vagyis több, mint 3 óra múltán lép vissza 10% fényáramra, ami nagyjából 150 lumennek felel meg. Ezt szintén stabilan tatja további 50 percen keresztül, mint biztonsági tartalék. Eztán fokozatosan halványodik a fénye, a 286. percben már csak 1% (~15 lumen) a kezdeti fényáramhoz képest a mért érték. Ez folyamatosan halványul holdfény módig, a 605. percben pedig kikapcsol.

Fénye:

Nem vártam csodát az Olight Warrior Mini elemlámpától, ezért csak 100 méterre vittem el fotózni a fényét. Sajnos a párás-nedves őszi időjárás nem segített a fotózásában, az alábbi képek készültek:

Olight Warrior Mini fénye

A képeket a megvilágított távolság alapján raktam sorba. Az Olight Warrior Mini magas fokozatával kezdem a sort, ezt már stabilan képes tartani, mindenféle visszalépés és a hővédelem beavatkozása nélkül. A második képen a Convoy S2+ 6×7135 verziójában elérhető maximális fénye látható, amit az Olight Perun pipalámpa 2000 lumennyi fénye követ. Hiába a sok lumen, ha azt szórt fénnyel éri el, az Olight S2R Baton 2 EDC lámpa megelőzi a megvilágított távolság alapján. A Warrior Mini majd dupla fényerővel rendelkezik, ezért vele már a 100 méterre lévő cél is láthatóvá válik, igaz a fotón ez nem annyira látványos. Az utolsó két képen az Olight M2R Pro Warrior fénye látható. Magas fokozatban is meghaladja a megvilágított távolság a Warrior Mini maximumát, a turbó fokozatban pedig a széles hotspot az egész fát jól láthatóan megvilágítja.

Konklúzió:

Nézzük a dolgokat tárgyilagosan. Ez a lámpa sem a természetbe született, a városban található a fő műveleti területe. Viszont ha véletlenül olyan közegbe kerülünk, ahol már távolabb vannak az egyes tereptárgyak még akkor is komfortos marad a használata. Mikor ezt a cikket írom, vagyis fejezem be már egy éjszakába nyúló túrán is túl vagyunk, ahol az egyik elemlámpa amit használtunk a Warrior Mini volt. Persze nem véletlenül, szándékosan vittem magammal, hogy ne csak a fotók és az elmélet, a gyakorlat is megjelenjen a cikkemben. Azért a Pilis már nagy falat számára. El lehet vele bandukolni, határozottan komfortos vezérelni az oldalkapcsolóval. A zárókupak “taktikai” kapcsolója nem ide való, az tényleg arra jó, ha valahová csak oda kell villantani. Outdoor környezetben is megállja a helyét, bár a távolság nem erőssége, nagyjából 100 méternél van a használható fénymennyiség vége, távolabbra nem nagyon lehet vele ellátni.

Olight Warrior Mini sziklák közt

A jól eltalált vetítési kép mellett a cipőnk orránál lévő pocsolyákat is láthatjuk, szemben a reflektoros, távolabbra fókuszált lámpákkal. Talán ez az egyik erőssége az Olight TIR lencsés lámpáinak. Szinte 180 fokos szélességben képes a fényt szórni, ezért nem marad “vakfolt” a lábunk előtt. Városban fordul a kocka. Itt érzi igazán elemében magát. A fénye több, mint elegendő, ráadásul ha csak ki akarunk vele nézni az udvarra akkor elég a “taktikai” kapcsolót lenyomni és nyomva tartani. Ha körbe néztünk pár másodperc alatt, a gomb felengedésével a lámpa is lekapcsol. Kutyasétáltatásnál sem kell aggódni, mert elég távolra világít, hogy kövessük fényével kedvencünket. Gyertyaként felállítható, ez is fontos szempont EDC lámpa esetén, teljesíti. Ha ma kellene az Olight EDC méretű lámpa kínálatából választanom egyet, ami 18650 akkuval működik akkor biztosan a Warrior Mini lenne az. Kompromisszumok nélkül, a lakott terület vége tábláig biztosan.

Megvásárolható kuponos kedvezménnyel az importőrtől közvetlenül, több színvariánsban is:
Olight Warrior Mini

Olight Warrior Mini – városi harcos” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nagyon jó mindenapi lámpa bár az ára kicsit húzós 15-20 ezerért el is gondolkodnénk rajta, egyetlen negativum hogy csak a saját márkás 18650 el működik ezt igazán megoldhaták volna ahogy a Convoy S9 megtudta.

    1. Szándékos, két irányú dolog ez az akku mizéria. Egyfelől nekik ez plusz bevétel, másfelől így lehetnek csak biztosak abban, hogy a lámpáik azt a felhasználói élményt nyújtják, amit a gyárban kitaláltak-megterveznek. Mivel nem üzemeltethetők hamisítvány akkukkal, amikkel rövid az üzemidő, vagy épp nem érhető el a turbó fokozat a kellő ideig, így a vevő azt kapja, amit a katalógusban talál információt. Ma már sajnos ez is nagy szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .