Armytek Elf C1 USB – jól kitalálták

Armytek Elf C1 borítókép

Armytek Elf C1 fejlámpa – pipalámpa teszt tartalom:

Bevezető
Gyártói specifikáció
Doboz tartalma
Felépítés
Mérete
Üzembe helyezés, kezelés
Beépített töltés
Tartozék akkumulátor
Mérések
Fénye
Konklúzió

Bevezető:

Megtudtam, hogy hivatalos importőre lett Budapesten is az Armytek elemlámpáknak az Armytek Lámpa Magyarország személyében, aminek nagyon megörültem, mert eddig minden ilyen lámpám látatlanban vettem meg. Érdekelt, hogy kik is Ők, aztán megnyugvással olvastam, hogy régi boltról van szó, a makszutov.hu távcső és mikroszkópbolt tulajdonosa kezdte el a kanadai márka importálását. El is mentem hozzájuk, ahol a sok különleges távcső mellett a teljes Armytek kínálatot meg tudtam nézni, hiszen ott vannak kiállítva egytől egyig. Tavasszal írtam a Tiara A1 Pro lámpáról, aztán nem olyan régen az egyik fórumon szóba hozta az egyik felhasználó az Elf C2-est, amit meg is vásárolt. Én a kisebb változatába, az Elf C1 modellbe szerettem bele, és végül meg is vettem az új budapesti boltban, így nem csak a lámpát, a boltot is “teszteltem”. Nagy titkot nem fogok elárulni ha elmondom előre: mindkettő teljesen rendben van. Azért a részleteket is érdemes tanulmányozni, kezdjünk is hozzá!

Armytek Elf C1 fejpánton

Gyártói specifikáció:

Gyártó: Armytek
Modell: Elf C1 USB
Emitter típusa: Cree XP-L
Maximális fényáram: 1050 lm (LED) 900 lm (OTF)
Maximális fényerő: 2830 cd
Maximális üzemidő: 54 nap
Lencse: keményített ásványi üveg kétoldali AR bevonattal
Hotspot mérete: 70°
Spill mérete: 120°
Kapcsoló típusa: elektronikus
Áramforrás: 18350 lítium-ion akkumulátor (tartozék)
Módok: 6 (holdfény 1, holdfény 2, közepes 1, közepes 2, közepes 3, turbó)
Bevonat: HAIII kemény eloxálás 400HV
Vízállóság: IP68 – náluk 10 m mélységben 2 órás időtartamon tesztelve
Ejtésállóság: 10 m (!!!)
Tömege: 62 g (áramforrás nélkül)

Armytek Elf C1 doboza

Doboz tartalma:

Szokás szerint az Armytek Elf C1 mellé is teljes csomagot ad a gyártó, nincs light kiszerelés, csak teljes készlet. Ebben az esetben a selyemfényű és selymes tapintású, színesen nyomtatott dobozban az alábbi tartozékokat találjuk meg: Armytek Elf C1 elemlámpát, bele pattintva a fejpántra helyezhető tartójába, benne pedig a tartozék 900 mAh kapacitású 18350 akkumulátort. Fejpántot, ami csak egy egyszerű körbe futó pánt, nincs a fejtetőn is átívelő része. Adnak egy egészen korrekt csuklópántot is rajta acél gyűrűvel, amit a zárókupak alá lehet beszorítani (körbeforog), így megtartja a lámpát. Deep carry rozsdamentes acél klipsz is van a csomagban, amit ha feltettél alig lehet leszedni, a bevonaton viszont nem marad nyoma. Kettő darab tartalék O gyűrű is tartozik a csomagba a magyar és angol nyelvű kezelési leíráson felül. Mire lehet még szükség? Szerintem semmire.

Armytek Elf C1 tartozékok

Felépítés:

Az Armytek Elf C1 három fő részből épül fel, de a fej és a test az össze van ragasztva megbonthatatlanul.

Armytek Elf C1 szétbontva

Fej és test:

A fej nagyjából megegyezik a Wizard Pro és a Tiara A1 Pro fej részével, legalábbis ránézésre. Elöl a hatalmas rozsdamentes acél bezel gyűrű uralja a látképet, amint nekinyomódik a kétoldali AR bevonattal ellátott keményített ásványi üveg lencsének. A lencse alatt textúrázott TIR lencse található, az alatta lévő felépítés a megbonthatatlansága miatt ismeretlen. A lencsétől balra lévő felület sík, jobbra gömb formában folytatódik, itt van az elektronikus kapcsoló nyomógombja. Körülötte a bezel gyűrűvel harmonizáló rozsdamentes acél gyűrűt láthatjuk itt is. A fej felső részén, ha úgy tetszik a “tetején” a megszokott gyártói grafikát láthatjuk, sík felület, fejjel lefelé is stabilan megáll ha így tennénk le.

Armytek Elf C1 fej

A bal oldali sík felület a fej hátsó részéhez íves kialakítással kapcsolódik. A lencse alatti részen 5 kiemelkedő hűtőborda fut körbe. A fej hátsó felén ezek közt a bordák közt helyezte el a gyártó a mikro USB töltőcsatlakozót. A csatlakozó különlegessége, hogy maga a mikro USB aljzat is vízálló, ezért nem kell féltenünk a lámpánk, hogy ha esetleg leszakad, vagy nincs a helyén az apró gumidugó akkor beázna. Nem fog! A fej test felé lévő részén a drivert láthatjuk, közepén egy méretes réz tömbbel, ami az akku pozitív pólusához csatlakozik.

Armytek Elf C1 oldalai

A test sok karaktert nem érdemel, annyira rövid és kicsi, hogy sok mindent nem is tudhat. A fej rész után beszűkül a test, itt van összeragasztva a fejjel, majd a pici sík hengert kettő kis körbefutó dudor osztja három részre. A két szélső felületen pattan be a fejpánt tartójába, a középső részre pedig a típusjelzést szitázták. A zárókupak felé ismét picit szélesebb lesz a test, a menet előtt dupla (!) gumi tömítő gyűrűt találunk. A szokásos “szép munka”, ahogy én szeretem! Az utána következő menet végig eloxált, trapéz profilú és gyárilag Nyogel 760G kenőanyaggal van körbe kenve. A test végén van a speciális eloxálás lecsiszolva, a zárókupak felől itt jut át az áram a testbe.

Armytek Elf C1 test vége

Zárókupak:

Kialakítása hasonló a Tiara A1 Pro modellhez. Kívülről egy egyszerű henger amin a gyártó jelzése olvasható, a végére menet, arra pedig egy kupak került. A menetnél itt nincs tömítés, ugyanis ez a testen kívüli kis tartó rész, ide van rejtve a méretes és erős neodímium mágnes korong, amit tetszés szerint eltávolíthatunk ha nincs rá szükségünk.

Armytek Elf C1 zárókupak szétbontva

A kupak belső felében ennek is gumírozott bevonatot találunk, így megelőzve a mágnes nem kívánatos hanghatásait. Kinek jut eszébe ilyen apróságokra is figyelni? A kupak kör formával kezdődik, majd 90 fokonként egy-egy nagyobb lelapolás található az oldalán, így négyszögletes lesz a lámpa vége, aminek a sarkai újabb kis letörésekkel lettek díszítve. Belső felében semmi extra nem található, a méretes PCB lapra egy hatalmas acélrugó került, ezzel csatlakozik az akku negatív pólusához.

Armytek Elf C1 zárókupak

Mérete:

Ez már az “igazi” EDC méret, tényleg rövidke, bármelyik nadrág zsebében észrevétlenül megbújik.

Armytek Elf C1 mérete

A sorban az első a tartozék 18350 méretű akkumulátor, aminek nagyon jó paramétereket mértem a teszt során, erről lejjebb olvashattok. Mellé tettem a sokkal inkább ismert 18650 méretű akkumulátort is, ami éppen csak alacsonyabb, mint az egyik kedvelt EDC lámpám, a JetBeam JET II Pro. Láthatóan nála hosszabb az Armytek Elf C1 elemlámpa. A nem régen bemutatott “ceruza” elemmel/akkuval üzemelő Armytek Tiara A1 Pro méretben már majdnem a 18650 akkut használó lámpákkal van egy sorban, persze náluk kecsesebb. A Nitecore HC30 fejlámpát a sokak által ismert Skilhunt H03 követi, majd a sort az Armytek nagyágyúja, a Wizard Pro Magnet USB zárja.

Üzembe helyezés, kezelés:

Szerencsére ezt a modellt akkuval együtt szállítják, ezért nem kell törni a fejünk, hogy honnan szerezzünk 18350 méretű akkumulátort, kapunk hozzá. Ha kivettük a csomagolásból a lámpát akkor máris üzemkész, azonnal használatba tudjuk venni. Kezelése pofon egyszerű, még az Armytek lámpák közt is kifejezetten egyszerűnek mondható.

Armytek Elf C1 hátulja

A gombon egyet kattintva az utoljára használt módban fog bekapcsolni a lámpa. Az alábbi módok érhetők el: holdfény 1, holdfény 2, közepes 1, közepes 2, közepes 3, turbó. Villogások, speciális módok ebből a modellből kimaradtak, szerintem nem is igazán fogja senki hiányolni. A két holdfény mód és a turbó mód rejtett. A gombon egyet kattintva ugye bekapcsol a memóriában lévő módban az Armytek Elf C1 elemlámpa. újabb kattintásra kikapcsol. Kikapcsolt lámpánál a gombot hosszan lenyomva a holdfény 1 módot kapcsolja be, ami rettentő alacsony, mindössze 0,4 lumen fényáramot ígér. Feltöltött akkuval elvileg ebben a fokozatban akár 54 napig képes világítani!

Armytek Elf C1 eleje

A gombot hosszan lenyomva és nyomva tartva átlép holdfény 2 fokozatba (2,3 lumen). Ha a gombot továbbra is lenyomva tartjuk akkor tovább lép a közepes 1 (30 lumen), közepes 2 (150 lumen), közepes 3 (340 lumen) fokozatba, majd a ciklust elölről kezdi, de csak a három darab közepes fokozaton fog körbe-körbe lépkedni. A turbó fokozatot dupla kattintással érjük el de csak bekapcsolt lámpánál, bármely fokozat használata közben. Újabb dupla kattintással visszalép az előtte használt fokozathoz. Módmemóriába bármely fokozat elmenthető!

Armytek Elf C1 csuklópánttal

Speciális funkciók*:

Taktikai mód:

Persze itt koránt sincs vége a lehetőségeknek, ezek voltak az alap dolgok. Van itt például “taktikai” mód, mikor a lámpánkkal mintha forward clicky kapcsolós lenne tudunk kedvünk szerint villogni/világítani, de csak addig, míg lenyomva tartjuk a gombot. A kívánt fényerőt kiválasztva kell a gombot lenyomni és nyomva tartani, közben pedig a zárókupakot lelazítani negyed fordulattal, és a gomb nyomva tartása mellett a zárókupakot vissza ráhúzni. Ettől kezdve csak a kiválasztott fokozatban fog világítani az Armytek Elf és addig, míg a gombot nyomva tartjuk. Kikapcsolásához a zárókupakot negyed fordulattal le kell lazítani, a gombot lenyomni, majd felengedni, és a zárókupakot vissza kell húzni. Máris a megszokott módon működik a lámpánk.

Időzített kikapcsolás taktikai módban:

Ez a funkció csak ebben a módban működik! A kiválasztott fényerőn használva a pillanatnyi bekapcsolást a gombot hosszan, kb. 5 másodpercig lenyomva és nyomva tartva a lámpa fénye villogni kezd. Ekkor engedjük fel a gombot, a fénye továbbra is villog. Egyet kattintva a gombon 2 perc után kapcsol ki, addig folyamatosan világít. Kettő gyorsat kattintva a gombon 5 perc múlva kapcsol ki. Hármat kattintva pedig 10 perc múlva kapcsol ki a lámpa automatikusan. A kattintások számát vissza is igazolja nekünk 1, 2 vagy 3 villanással a programozást követően, majd világít míg az időzítő ki nem kapcsolja.

Armytek Elf C1 barb wire

Pozíció jelölés:

A gomb alatti fény villogását is be tudjuk kapcsolni, így a lámpa pozícióját teljes sötétségben is könnyen megállapíthatjuk. Ehhez az alábbiakat kell tennünk: meg kell lazítani a zárókupakot, majd a gombot be kell nyomni és ráhúzni, majd vissza meglazítani a zárókupakot, végül a gombot felengedni. Eztán ha ráhúzzuk a kupakot akkor 5 másodpercenként felvillan a gomb alatti fény az akku töltöttségi szintjének megfelelő színben. Kikapcsolásához ugyan ezt a műveletsort kell elvégeznünk.

Hőmérséklet visszajelzés:

A gomb alatt visszajelzi a lámpa hőmérsékletét is, a hőmérséklet figyelmeztetés az alábbi módon történik: 3 sárga villogás 2 másodpercenként a hő emelkedését jelzi, meleg a lámpa, ez már figyelmeztető jelzés. Ez mikor átvált piros hármas villogásra amit 1 másodpercenként ismétel a lámpa akkor már túlmelegedett, a hőszabályzás működésbe lép. Ha visszahűlt a lámpa utána meg fogja újból emelni a fényáramot.

Armytek Elf C1 klipsz

Töltöttség visszajelzés:

Az utolsó speciális funkció a töltöttség visszajelzés, amit szintén a gomb alatti fényekkel kommunikál felénk az Armytek Elf C1. A két holdfény módban csak kétszer villan fel a jelző fény ha bekapcsoltuk, majd módváltáskor láthatjuk újra a jelzést. Ez alól kivételt képez ha bekapcsoljuk a pozíció jelölő fényt, mert ekkor a holdfény módokban is visszajelzi 5 másodpercenkénti villanással a töltöttségi szintet. Amennyiben 25% alá csökken az akku töltöttsége, a gomb alatti zöld fény átvált narancs színűre és 2 másodpercenként fog villanni egyet. A fő LED ezt jelzi 2 villanással használat közben! Eztán elkezdi a fényáramot csökkenteni a lámpa közepes 1 szintre, hogy az üzemidőt ezzel megnyújtsa. Amennyiben a kritikus 10% alatti töltöttséget is eléri az akkumulátor akkor a gomb alatti fényjelzés átvált piros fényűre és másodpercenként egyet fog villantani. Ez után még egyszer visszalép, méghozzá a gyengébb holdfény módba.

Armytek Elf C1 patakparton

Beépített töltés:

A beépített töltő mikro USB csatlakozón keresztül kapja az áramot. A felvett áram  5,10 V feszültség mellett 500 mA érték körül stabilizálódott, ami a viszonylag kicsi akkumulátor miatt teljesen rendben is van. Töltés során a gomb alatt folyamatos piros fénnyel jelzi, hogy még tart a töltési folyamat. Amint végzett a fényjelzés átvált zöld színűre, és teljesen lekapcsolja magát a tápegységről. Az akkumulátorban a töltés után pár perccel 4,18 V feszültséget mértem, ami jó eredmény, nem tölt túl, nem csökkenti az akku élettartamát a lámpa.

Armytek Elf C1 töltés

Érdekesség, hogy a mikro USB aljzat vízállóságát nem csak a kis szilikongumis fedél, hanem maga a csatlakozó is biztosítja, amit a gyártó nem írt le sehol hivatalosan, de utal erre az instagramon található posztjában. Többen is tesztelték, kupak nélkül sem ázott be a lámpájuk. Ez szinte egyedi az ilyen csatlakozót használó lámpák között! Esetleg felmerülhet a kérdés, miszerint csak töltőről lehet-e használni a lámpát. Jó hírem van, ugyanis a holdfény 1, holdfény 2, közepes 1 és közepes 2 fokozatokat engedi bekapcsolni még akkor is, ha az akkut kivesszük a lámpából, tehát akár egy nagy kapacitású powerbankról is üzemelhet napokon keresztül folyamatosan.

Tartozék akkumulátor:

Az Armytek Elf C1 elemlámpához a gyártó mellékel egy védelem nélküli 900 mAh kapacitású 18350 akkumulátort is. A kapacitása nagyjából egy 14500-as akkunak felel meg, de mégis rövidebb tud maradni ennek használatával az egész lámpa. A “klasszikus” CR123 fotóelemnél valamivel vastagabb akkumulátor kapacitása a valóságban nálam magasabb volt mint a megadott érték, 964 mAh kapacitást mértem rajta az XTAR VP4 plus Dragon töltővel. Szerintem ezzel teljesen elégedettek is lehetünk.

Armytek Elf C1 18350 akku

Mérések:

Méretei:
– legnagyobb átmérője: 32 mm
– teljes hossza: 82 mm

Tömege akkumulátor nélkül: 61,4 g
Tömege tartozék akkumulátorral: 83,7 g

Hőtermelése:

A megszokott 15 perces stressz tesztnek vetettem alá az Armytek Elf C1 lámpát. Az alábbi grafikon készült:

Armytek Elf C1 hőtermelése

Turbó módban indítva a lámpát azonnal forrósodni fog a fej, a 8. percben éri el a legmagasabb hőmérsékletet, ami 64°C, nem túl alacsony érték, főleg ha a fejünkön használnánk. Sajnos ebben a picike méretben ez a nagynak mondható teljesítmény egyértelműen melegedést okoz. A hővédelem eztán beavatkozik, majd miután visszalépett a lámpa csökkenni kezd a termelt hő is. Eztán újabb teljesítmény növekedés történik, a hőmérséklet ismét emelkedni kezd, de a védelem a 14. percben ismét beavatkozik, majd újra csökkenni fog a hőmérséklete.

Futásidő:

A gyártó állításának megfelelő grafikont rajzolt a teszt:

Armytek Elf C1 futásidő

Teljesen feltöltött akkuval turbó módra lépve indítottam az Armytek Elf C1 elemlámpát. A keletkező hő miatt azonnal csökkenni kezdett a fényáram. Nagyjából a 7. percre csökkent 90%-ra, majd itt lépett fokozatosan vissza. Másfél perc alatt a hővédelem lecsökkenti a fényáramot 30%-ra, majd a 12. percre emeli fel a kezdeti érték 70%-ra. Itt alig másfél percet tölt el, majd újra beavatkozik a hővédelem, és már a stabil 55%-os értékre lép vissza a 14. percben. Innen tartja a 42. percig ezt stabilan, majd az akku merülése miatt a 44. percben lelép 4%-ra. Az 53. percben lép le a gyengébbik holdfény módra, ezt már a telefon szenzora nem képes érzékelni, ezért azt jelzi, hogy kikapcsolt. Járattam még kb. 2 napig ebben a módban, világított, meguntam, kikapcsoltam.

Fénye:

 A jól ismert 100 méteres távon fotóztam a lámpák “tudását”, persze a cél most nem a távolság legyőzése, sokkal inkább a környezet minél szélesebb szögben való megvilágítása.

Armytek Elf C1 fénye

Első fotón az Armytek Tiara A1 Pro meleg fényű változatának turbó 1-es szintje látható. Az Armytek Elf C1 közepes 3 fokozaton nyújtott fénye hasonló. Őket a Skilhunt H03 gyengébbik turbó fokozatának fénye követi. Láthatóan erősebb náluk. A Tiara A1 Pro turbó 2-es fokozatban nagyjából ezt a szintet hozza a negyedik képen. Az egyik kedvenc fejlámpám, a Nitecore HC65 fényét fotóztam következőnek. Szélesen terít, a közelben mindent erősen megvilágít, de távolra nem jut el a fénye. Hasonló hozzá a Skilhunt H03 erősebbik turbó fokozata, a távolsággal fogy el annak is az ereje. Szinte szemmel nem is látható, de az Elf C1 turbó módban még távolabbra elvilágít mint eddigi ellenfelei. Ez a gyakorlatban nem észrevehető, a teljes méretű tesztképeken fedeztem fel olyan bokrokat, amiket a többiek nem világítottak meg erősen kb. 30 méteres távolságon. Az utolsó fotón a Convoy S2+ 6×7135 driveres változatának fényét fotóztam, ami nagyjából 50 méteres távolságon használható eredményesen.

Konklúzió:

Nagyon könnyű dolgom van ezzel a lámpával, mert kb. egy szóval össze tudom foglalni: hibátlan. Szerintem minden igényt képes kielégíteni ez a pipalámpa ami felmerülhet a hétköznapok során, ráadásul az egészet visszafogott méretbe csomagolta a gyártó. Ha kell odapörköl és sok fényt ad, ha kell olyan  gyengén világít, hogy éjjel felkelve sem vakít el, ráadásul ezt majd két hónapig tudja folyamatosan a picike akkuval, amit adnak hozzá a csomagban. A kezelése egyértelmű, gyors hozzáférés van a holdfény módhoz és módmemória is van benne, ráadásul több extra funkciót is elrejtettek, amiket szükség esetén aktiválhatunk. Villogó fényeket nem kapunk, ami a felhasználók jelentős részének inkább áldás, mondjuk egy EDC lámpából én sem hiányolom ezt. Mert én inkább nevezném ezt egy praktikus EDC lámpának, mint fejlámpának, pedig annak is megállja a helyét, ha szükséges.

Armytek Elf C1 erdőben

A gyári csomag igazából teljes, ha nagyon szeretnék kötözködni akkor az övtok hiányát említhetném, de tényleg olyan picike, hogy elfér a zsebben, teljesen felesleges plusz költség lenne csak. Ez így jó ahogy van, csak használni kell. A mágnes ami kivehető igen praktikus dolog, szerintem pipalámpába szinte kötelező lenne betenni, így akár autó javítgatása közben is könnyen hasznát vehetjük. A hővédelem aktív, valóban jól működik és a picike méret ellenére tisztességes fényt présel ki magából. A gyártó 10 év jótállást vállal a termékre, amit ha itthon vásároljuk meg hivatalos forrásból, akkor intéz az importőr helyettünk szükség esetén, ezért is érdemes tőle vásárolni közvetlenül. Nem mellesleg a LMBLG kuponkódot használva kapunk 10% kedvezményt is.

Megvásárolható:
Armytek Elf C1 – a tesztben szereplő változat
Armytek Elf C2 – hosszabb változat 18650 akkumulátorral

* egyes speciális funkciók feltérképezéséért külön köszönet illeti Gargouille fórumtársat, aki ezeket kiderítette és jelezte előre a gyári leírás hiányai ellenére!

Armytek Elf C1 ajánlott

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .