Bevezető:
A cím természetesen szenzációhajhász, a valóságtól elrugaszkodott, hiszen nincs olyan, hogy “legjobb” elemlámpa. Ha lenne ilyen akkor két dolog történne. Az egyik, hogy mindenkinek ilyen elemlámpája lenne, a másik pedig az, hogy nem lenne értelme ennek a blognak. Sajnos ebben a vírusos időszakban nekem is sokkal kevesebb időm volt a blogírással foglalkozni, mint szerettem volna, de ez a jövőben ígérem már tényleg változni fog és ismét jönnek a cikkek szépen sorban. A háttérben azért történnek dolgok, folyamatos egyeztetésben vagyok több forgalmazóval is, de nézzük mik a tervek.
Még idén:
Olvashattok elemlámpa és lámpás tesztet is, de a gyártó jóvoltából az elsők közt láthatjátok működés közben például az XTAR RC2-200 elemlámpát, aminek első ránézésre semmi értelme, ennek ellenére igenis átgondolt és hasznos elemlámpa ez is, de ezt majd a tesztjéből megtudhatjátok. Ha még nem tettétek meg akkor kérlek az Instagram oldalam is kövessétek. Érdemes, hiszen itt hamarabb láthatjátok képeken azokat a lámpákat, amikről lesznek cikkek a közeli és távolabbi jövőben.
Olcsó elemlámpa tesztek:
Ezek azok, amikről továbbra sem tervezek írni. Annyi sok jó és hasznos elemlámpa van a piacon, és olyan kevés időm van cikkeket írni, hogy olcsó tucatmodellekre a jövőben sem tervezem a karaktereket pazarolni. Persze ha valami úgy néz ki, hogy ígéretes és többen is pozitív visszajelzést adnak róla akkor elgondolkozom a teszten. Egy ilyen lámpáról biztosan lesz szó hamarosan.
Hatalmas thrower elemlámpák tesztje:
Ez sajnos érdeklődés hiányában elmarad. Egyszerűen nincs értelme, nem látom a valós felhasználás lehetőségét itthon az ilyen elemlámpáknak. Lehet, hogy emiatt haragudni fogtok rám, de itt van egy tonna thrower lámpám és idejét nem tudom megmondani mikor használtam őket utoljára. Persze ha valami kicsi és mobilis akkor viszem magammal, de egy BLF GT méretű szörnyetegnek az égadta világon semmi értelmét és gyakorlati hasznát nem látom, ezért ezeket hanyagolni fogom a jövőben.
Kompakt flood lámpák:
Ezekről lesznek tesztek a jövőben is. A koncepció enyhén átalakul, a felhasználási szokásaimnak megfelelően én is változok folyamatosan és elsősorban a saját szórakoztatásomra vásárolom a jövőben is az elemlámpákat. Ami tetszik azt megveszem és írok róla. Ami nem tetszik azt pedig kihagyom. Ilyen egyszerű dolog ez. Egyelőre azt látom, hogy ami elfér a zsebemben, azt nagyon szívesen bedobom bármikor bárhová megyek is. Ami már övtokon utazik azt azért átgondolom, hogy jöjjön-e velem, macera felfűzni, az autóban útban van, ilyesmik. Ami pedig már csak táskában fér el azt inkább hagyom a fenébe a legtöbb esetben. Szerintem a többség így van ezzel, tehát a kompakt lámpák tesztelése sokkal szélesebb réteget érdekelhet, mint a nagyobb, speciális modelleké. Aztán lehet tévedek, de a visszajelzésekből is ezt látom.
Okos firmware és programozható lámpák:
Ezeket még mindig kerülöm amennyire lehet. Az átlag felhasználónak az esetek jelentős részében meghaladja a képességeit egy ilyen elemlámpa kezelése, vagy legalábbis a programozása. Most mégis van nálam valami, ami a szokásostól eltérő, ami teljességgel testre szabható. Még barátkozom vele, de úgy néz ki jól alakulnak a dolgok, cikk mindenképp lesz belőle, érdemes lesz elolvasni, hogy egy prémium gyártó hogyan értelmezi azt, hogy testre szabható menü.
LUMENHÁBORÚ!
A kedvencem. Főleg mikor azzal kezdődik a kérdés, hogy akkor ez a lámpa “Hány lumenes?”. Lassan van olyan gyártó akinek a válasza szimplán annyi, hogy “Az összes!”. A való életben még mindig azt látom, hogy erre egyáltalán nincs szükség. A marketingesek belemásznak az emberek fejébe, átprogramozzák az agyukat és mindenkit csak az érdekel, hogy hány lument tud az elemlámpa. Az már csak mellékes szál, hogy mondjuk hány méter a hatótávja, vagy esetleg azt a nagyon sok lument mennyi ideig képes tartani? A valós használat során nem a sok lumenre lesz szükséged. Ez csak egy szám, egy adat. Ne lument, hanem használható elemlámpát vásároljunk!
Mit ér a sok lumen, ha hülyén vannak a fokozatok elosztva, ezért használhatatlan az elemlámpánk a mindennapok során? Mit ér a sok lumen ha kicsi az akku és pikk-pakk lemerítjük vele? Mit ér a sok lumen egy pici hostba zsúfolva, amit pillanatok alatt szinte leolvaszt magáról? Biztosan a sok lumen fogja megoldani a fénnyel kapcsolatos összes igényünket? A válasz egyszerű és egyértelmű: NEM! Ne legyünk gyengék, ne engedjük, hogy a marketingesek kifacsarjanak és eladjanak valamit ami sok lumen de szükségtelen. Válasszunk helyette reális fényáramú lámpát amit valóban tudunk, és fogunk is használni!
Garancia, még mindig
Sajnos erről is szólnom kell, ismételten. Még mindig kapok levelet, hogy “Alin” vagy akárhol vásárolt lámpátok beadta az unalmast és már nem tudtok ticketet nyitni, nem tudjátok hol reklamáljatok. Írtam egy cikket régebben “Amiről senki nem beszél” címmel még 2019 elején. Sajnos a leírtak azóta sem változtak, el kell fogadni, hogy valódi garanciát még a prémiumnak tűnő gyártók sem minden esetben adnak, itthon pedig az importőrök azok, akiknél 99% esélyünk van arra, hogy meghallgassanak és segítsenek. Hiába kérdezitek meg privát üzenetben, hogy hol reklamáljatok, sajnos jobb ötletem nekem sincs, mint az, hogy ha a kínai forgalmazót már nem éritek el, vagy nem akar foglalkozni a problémával, akkor írjatok a gyártó központi email elérhetőségére, majd dőljetek hátra nyugodtan, hiszen választ jó esetben is csak pár napon belül fogtok kapni, ha egyáltalán kaptok. Ha fontos a garancia megléte, akkor picit gyűjtögetni kell pluszban és itthon kell beszerezni az elemlámpánkat, lehetőség szerint az importőrtől közvetlenül, így nem kell sokat gondolkozni azon, hogy kit keressünk, ha baj van.
Záró gondolatok:
Az elemlámpákat használjuk! Használjuk a ház körül, használjuk hegyeken-völgyeken, erdőben, szántóföldön. Használhatjuk vadászatkor, de akár a teremgarázsban is, ha kiégett 1-2 izzó és nem látunk rendesen. Jól jöhet szerelgetésnél, vagy ismeretlen helyen a lámpakapcsoló megtalálásához. Persze nem feledkezhetünk meg az esetleges természeti katasztrófákról sem, amik akár több napos áramszünetet is okozhatnak még a mai napig, akár Magyarországon is. Jobb felkészültnek lenni, jobb, ha van lámpánk és nem kell a sötétben kuksolnunk, esetleg a telefonunkban lévő LED-del világítanunk, hiszen annak jobb hasznát is vehetjük, és egy “céleszköz” sokkal hatásosabb, mint egy szükségmegoldás, ami jobb, mint a semmi, de igazából nem sokkal.
Vásárlás előtt mérlegeljünk! Mérlegeljük mire van szükségünk, mire fogjuk a lámpát használni, milyen gyakran fogjuk használni, és azt is, hogy szeretnénk-e töltőre és akkukra költeni, vagy esetleg elég lehet egy sima alkáli elemles elemlámpa is a felhasználói szokásainkhoz. Gondolkozzunk el azon is, hogy mennyi az a minimális üzemidő amire szükségünk van, mert van, akinek már egy AAA elemes elemlámpa is minden igényét kielégíti, és van, aki sok fényt szeretne órákon át használni, ezért lítium-ion akkumulátoros lámpára van szüksége minél magasabb kapacitással, hogy az üzemidő hosszabb legyen. A válasz bennünk rejlik, csak mi tudunk dönteni. Ne csak műszaki adatokat, ne csak számokat, hanem használható eszközt vásároljunk, ami személyre szabottan fogja az igényeinket kielégíteni. A jövőben is erre próbálok koncentrálni a cikkekben, hogy mindenki megtalálja a hozzá leginkább passzoló elemlámpát.
Remek összefoglaló. Gratula.
Köszönöm!