Olight UC – a kis mindenes

Olight UC borítókép

Tartalom:

Bevezető
Gyártói specifikáció
Doboz tartalma
Felépítés
Üzembe helyezés, kezelés
Mérések
Konklúzió

Bevezető:

Sokan kerestek olcsón egyszerű, de nagyszerű töltőt, írtam is már pár modellről, olcsóbbról és drágábbról is az elmúlt években. Viszont van, hogy nem csak lítium-ion, hanem Ni-MH akkut is szeretnétek tölteni ezzel az eszközzel, persze a lehető legegyszerűbb módon. Ha nincs sok lámpád, vagy akkud amit fel szeretnél tölteni, akkor felesleges is lenne sok pénzt beletenni az egészbe. Többször szóba került már az Olight UC (Universal Charger), hogy milyen kis praktikus a mágneses érintkezőivel, ami nem szab túlzott korlátokat, hiszen szinte bármekkora akkumulátor befér közéjük. Apró az egész szerkezet, illetve okos is, mert nincsenek kijelölt pólusok sem, bárkinek gyerekjáték a kezelése. Tényleg az, mert még gomb sincs rajta, mindent intéz magától. Ráadásul elég jól. Mivel utam a Leitz-Hungária Olight mintaboltjába vezetett a héten, ezért úgy gondoltam, hogy veszek egy ilyen akkutöltőt és kipróbálom én is, mivel csak jókat lehet olvasni róla mindenhol. Lássuk mire jutottam vele kapcsolatban.

Olight UC töltő

Gyártói specifikáció:

Gyártó: OLIGHT
Típus: UC
Tölthető típusok:  Li-Ion, Ni-MH
Kompatibilis akkuk: kb. minden 3,6 és 3,7 V-os Li-Ion; 1,2 V-os Ni-MH akkumulátor
Töltőáram: 0,75 A
Tölthető cellák száma: 1
Bemeneti feszültség: DC 5V
Bemeneti csatlakozó: USB
Töltés algoritmusa: Lítium-ion akkuknál: CC (állandó áram) / CV (állandó feszültség), Ni-MH akkuknál: CC (állandó áram) / -dV (negatív feszültségváltozás figyelés)
Tömege: 20,5 g

Olight UC doboz eleje

Doboz tartalma:

A dobozt inkább nevezhetjük csomagolásnak, konkrétan bliszteres kiszerelésben kerül értékesítésre az Olight UC akkutöltő. Elölről átlátszó műanyag profilban látható a töltő egésze, gusztusosan tálalva. A csomagolást megfordítva angol nyelven kapunk némi információt a töltő paramétereiről. Tartozékok nincsenek a csomagban, a töltőt kapjuk mindössze, mást nem.

Olight UC doboz hátulja

Felépítés:

Elég egyszerű a felépítése az Olight UC univerzális akkumulátor töltőnek. A fő egysége az USB csatlakozó végén található egy kis méretű kék téglalap formában, amit a gyártó logójával láttak el. Ebből a kábel egy elosztóba jut, ahol kétfelé válik, onnan kerül a két mágneses tappancsba egy-egy vezetéken a delej.

Olight UC USB csatlakozó

Üzembe helyezés, kezelés:

Ha már van ilyen bekezdés akkor kicsit részletezem, de igazándiból bárkinek a kezébe adnánk, akár egy kisiskolásnak is, kb. azonnal tudná kezelni, ha megmondanánk, hogy mire is való. Üzembe helyezni elég egyszerű, csak egy 5V-os feszültségű szabvány USB aljzatra van szükségünk, amiből legalább 800 mA áramot ki tudunk nyerni, ennyi a gyártói ajánlás. Én azért javasolnám, hogy 1A-es tápegységet válaszunk hozzá. Ha a táp gyengébb, akkor sincs baj, viszont lassabban fog végezni a töltéssel. Az akkumulátor két végére rá kell cuppantani a mágneses csatlakozókat és már tölt is. Ha nincs akku az érintkezők közt akkor az USB csatlakozón lévő kék kocka (elektronika) végén lévő áttetsző törésgátlón piros villogást láthatunk. Amennyiben beteszünk egy akkumulátort a két mágnes közé és azt elkezdi tölteni, akkor itt folyamatos piros fénnyel világít. Ha végzett a töltéssel, akkor a töltő áramfelvétele teljesen megszűnik és átvált a fény zöld folyamatos világításra. Ugye milyen egyszerű volt? Hát bizony ennyi.

Olight UC fények

Mérések:

Tömege: 22,2 g
Teljes hossza: kb. 30cm

Sok mindent nem tudtam mérni, de azért amit lehetett azt kipróbáltam, és fel is töltöttem, közben mértem a felvett áramot és a töltés végén a cellák feszültségét is. Nem találtam itthon egyetlen olyan védett/védelem nélküli (flat top és button top) akkut sem, amire ne tudtam volna feltenni az Olight UC akkutöltőt úgy, hogy annak gondja lett volna a kontaktussal! Ez már nagy pozitívum!

Olight UC mágnestalpak

Lítium-ion akkuknál 4,10 V feszültség feletti cellákat nem kezdett el tölteni, alatta lévő akkukat viszont igen. A felvett áram 4,97 V feszültség mellett maximum 0,77 A áramerősség volt. A lítium-ion akkuk töltésének befejezése után az akkumulátorban párperc pihenő után mérhető feszültség 4,20 V értéket mutatott, ami tökéletes, nem tölti túl az akkukat! Ni-MH akkuknál a töltőáram hasonlóan magas értékre kúszik. Ha végzett szintén teljesen megszünteti az áramfelvételt a töltő. Az akkumulátorban pár perc pihenő után 1,44 V feszültséget mértem, ezt sem tölti túl szerencsére!

Olight UC akkukkal

Konklúzió:

Hogyan is mondhatnék bármi rosszat az Olight UC akkutöltőről, ha egyszer lehetetlen? Ez a kezdő elemlámpásoknak, vagy az idősebb felhasználóknak az ideális mindenese. Tényleg lehetetlen vele hibázni, hiszen teljesen automatikus, mondhatni 100%-ban bolond biztos a működése. A mágneses csatlakozók közé tehetünk lítium-ion és nikkel-metál-hidrid akkut, a töltő automatikusan fel fogja ismerni- tölteni.

Olight UC powerbank

Nem kell semmire figyelni, még a csatlakozó pólusaira sem, mert tényleg mindent megold magától ez a picike töltő. És valóban pici, még csak hasonlóan aprót sem láttam a piacon. Vagyis de, létezik egy kanai másolata de annál vannak problémák, és a vicces az, hogy majdnem ennyibe kerül. Akkor miért is gondol bárki arra, hogy megéri foglalkozni a kínai rendeléssel, mikor ezt hazai garanciával megkapjuk kevesebb, mint 3000 Forintért? Persze nem professzionális eszköz, de a célnak tökéletesen megfelel, “hordozós” töltőnek nehezen találhatunk jobbat.

Megvásárolható:
Olight UC akkumulátor töltő

Olight UC – a kis mindenes” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. olvastam hogy a folomov a1 hasonló töltőjénél nem ajánlott 1000 mAh alatti aksiknál használni azt a töltőt. itt is van ilyen kivétel,v agy simán tölthető vele a 750-s 14500-as akksi is?!

    1. Bármit tölthetsz vele. Azért AAA Ni-MH akkuból én leginkább az eneloop akkuk töltését javasolnám, esetleg más LSD akkukét.

  2. Az a GIF nagyon informatív, ha magad készítetted, gratulálok hozzá! Ismét egy jó cikk, azért arra kíváncsi lettem volna, hogy az egyes aksi típusokat mekkora árammal tölti. Anno sok NiMH-t tönkretettem azzal, hogy a gyári töltőt használtam (Sanyo, Energizer meg ilyenek), melyek túl gyorsan töltöttek, és tönkretették a cellát. Az Olight UC-t csak alkalmi töltőnek használom, bátrabban nyúlnék hozzá, ha tudnám, hogy egy 16340-et meg egy AAA NiMH-t is biztos korrektül tölt.

    1. Szia Péter!
      Mindkét GIF-et én kreáltam, örülök, hogy tetszenek.
      Ez csak egy áramerősséget tud, mégpedig 750mA értéket, ami ezeknek a pici akkuknak már annyira nem baráti. Ezért sem célszerű a klasszikus Ni-MH akkukhoz használni, az eneloop-ok bírják ezt a kiképzést is még AAA akkukban is. Vésztöltőnek azonban megteszi ez is. A klasszikus nagyobb töltők az akku hosszát nézik, az alapján korlátozzák a töltőáramot. Bizonyos hossz alatt csak alacsony áramú töltést engednek, míg a hosszabb cellákon mehet a delej. Ennél jobb megoldás csak a manuális beállítás létezik, de az sokaknak nem barátja.

  3. Ha már úgyis rendeltem a Leitztől (a Thermacel akcióban) úgy voltam vele ez már “ingyen utazik”, betettem egyet a kosárba. Zseniális kis cucc.
    Bár én a gyártó helyében a töltőáramot 0,5 Amperre állítottam volna be. Így a kis kapacitású (vagy Ni-MH) akksikat is nagyobb biztonsággal lehet tölteni, 18650-től meg mindegy, így is, úgy is lassú. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .